ZÁLOGHÁZ - Most rendkívül sokat adunk!

 

 

 

 Szerzöi jog nyilatkozat:

 A zaloghitelkft.hu Cégünk, a Záloghitel Kft. hivatalos weboldala. Az oldalakon megjelenő valamennyi információ, képi és szöveges tartalom,  illetve azok elrendezése védjegyoltalom, valamint szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen formában történő felhasználása – a  személyes használatot meghaladó mértékben –
Cégünk kifejezetten, erre vonatkozó írásos engedélyével lehetséges!

 

 A letöltött, illetve kinyomtatott oldalakon Ön köteles feltüntetni és megőrizni a szerzői jogra és egyéb szellemi tulajdonjogra vonatkozó  megjegyzéseket!

 

 Ön nyilvános vagy kereskedelmi célokra a portál teljes tartalmát – ideértve annak képeit, hang és videó anyagait – sem részben, sem egészben  nem terjesztheti, nem módosíthatja, és nem használhatja fel Cégünk előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül!

 

 Tudomásul veszi és elfogadja, hogy minden, a portálon közzétett tartalom, ellenkező kikötés hiányában szerzői jogvédelem alatt áll, és az a  Cégünk engedélye nélkül az itt leírt feltételektől vagy az adott oldalon található szövegben rögzítettektől eltérően nem használható fel!

 

 Védjegyek, védett nevek, domain nevek:

 

 A bejegyzett nevek minden esetben a jogosult cégek kizárólagos tulajdonát képezik. A Cégünk által bejegyzett védjegyeket, neveket és domain  neveket üzleti céllal senki nem használhatja. Nem alkalmazhatja azokat a Cégünk jó hírnevének rontására!


 
Személyes adatok védelme:

 
 Cégünk bármely, a weboldal használata során tudomására jutott személyes adatot a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok  nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény rendelkezéseit maradéktalanul megtartva kezeli. Cégünk az ügyfelei személyére, adataira,  vonatkozó valamennyi adatot, tényt, információt személyi titokként kezel.

   Copyright © 2009  Záloghitel Kft.

 

 

 

 

Az oldal frissítve: 2012/01/12

 
                                                                                                                                                                                                                                             Designed By Vgabi